Konferencia összefoglaló

Idén immár 10. alkalommal került megrendezésre a Nagyvállalatok Logisztika Vezetőinek konferenciája 2016. május 26-27-én Sümegen a Hotel Kapitányban, ahol a logisztika, raktározás, beszerzés és supply chain területéről érkező vezetők építhettek kapcsolatokat, oszthatták meg egymással tapasztalataikat. A 2008-ban útjára indított sorozat immár több mint 240 fővel büszkélkedhet.

A konferencia nemzetközi mivoltát misem bizonyítja jobban, minthogy többek között Rein De Vries-től (Samsung Europe BV, senior security manager) a sikeres biztonsági politikáról, a Robert Bosch Kft-től a gyárak szállítási igényeinek összehangolásából eredő megtakarítások gyakorlati tapasztalatairól tudhattak meg többet a résztvevők. Papp István a Borsodchem logisztikai igazgatója az intermodális szállítások bevezetéséről osztotta meg tapasztalatait. Idén is lehetőség nyílt workshopokon való részvételre, melyek a HR-re, SAP-ra, világítási rendszerekre, automatizálásra és a megtakarításokra helyezték a hangsúlyt.

Mint minden évben, idén is díjazásban részesül a gálavacsorán azon Klubtag aki abban az évben a logisztikai szakmáért kiemelkedő munkát végzett, kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mely a hazai szakma számára is példamutató. Idén ezt a kitüntetést Fülöp Kornél kapta a Logisztikai Csapatbajnokságban vállalt kiemelkedő szerepéért.

A Klubba belépő új tagok is elismerésben részesültek továbbá a Logisztikai Csapatbajnokság győztes csapatait illető 1.050.000.- Ft összértékű díjak is ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a Radó Dezső díjjal egyetemben. A szórakoztatásról Badár Tamás gondoskodott „varázslatos” show műsorával.

A 21. század tendenciáit, a fenntartható mobilitást és alternatív üzemanyagokat a Danube Truck Kft. ügyvezető igazgatója fejtette ki bővebben. Az uniós vámkódexről és annak változásairól Torda Csabától (NAV) kaphattak a résztvevők bővebb információt egy rendkívül jól szemléltetett előadás keretében. És hogy hogyan kerül egy magyar vállalkozó terméke az Oscar gála asztalára? Ifj. Szepsy István-tól erre a kérdésünkre is választ kaphattunk. A napot és a konferenciát Tóth Csaba előadása zárta, melyen betekintést adott arról, hogy milyen logisztikai kihívásokat jelenthet egy expedíció a 8000 méteres hegyek világában.

A sikeres konferenciasorozat a hazai szakmai életben egy kivételes lehetőség arra, hogy a gyakorló szakemberek egymással aktuális, napi problémáikat megosszák, vagy őket foglalkoztató stratégiai kérdésekben eszmét cseréljenek. A konferencia másik erőssége, hogy értékes szakmai kapcsolatok születnek a rendezvény ideje alatt, mellyel a logisztikai szakemberek egy közösséggé fejlődnek, hiszen csapatban rejlik az erő.

Május 25-én a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja tagjai részére nyílt lehetőség egy zártkörű VIP esten való részvételre, melyen Ligetfalvi Gábor gazdasági szakértő és Lakatos Tibor rendőr ezredessel folytathattak bizalmas beszélgetést a migráció rejtett hatásairól a gazdaságpolitikára és a logisztikára. A komoly témák után pedig egy könnyed stand up show-t élvezhettek a Klub tagjai.

Ha Ön is szeretne e sikeres közösséghez csatlakozni, keressen minket bizalommal az nlvklub@nlvklub.hu e-mail címen. Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja

Mi a Klub célja?

A logisztikai szakma fejlődésének elősegítésére olyan önkéntes és emberi kapcsolatokon alapuló közösséget hoztak létre, ahol a tagok egymást segítve törekednek arra, hogy munkájuk könnyebbé, eredményesebbé és professzionálisabbá váljon.

Hogyan valósítják meg a célt?

A Klub keretei között biztosítják az egymástól tanulás lehetőségét:

  • A klubon keresztül a tagok egymással szakmai kérdéseket vitatnak meg, személyes találkozókon egymásnak tanácsot adnak. A klubtagok egymástól megoldási javaslatokat, recepteket tanulnak, és azt saját vállalati folyamataikba helyezik át. Saját ismereteiket, tapasztalataikat akár azonnal átadják kollégáiknak.
  • Könnyen elérhető gyakorlati tudásbázist gyűjtenek.
  • Értékes, komoly szakmai kapcsolatokat, ismeretségeket alakítanak ki.